Ma mentorként van rád szükségem

A coaching és a mentoring két különböző módszer, amelyek segítségével megvalósíthatod a terveidet. Tapasztalatom szerint azonban sokszor összekapcsolódnak, akár egy folyamaton belül is.

A coaching során az ügyfél saját erőforrásaira és megoldásaira építünk, én pedig kérdésekkel, strukturált folyamattal és visszatükrözéssel segítem a fejlődését. A mentoring ezzel szemben egy iránymutatóbb szerep: saját tapasztalatokat, példákat, megoldott helyzeteket és konkrét tanácsokat is megosztok az ügyféllel – természetesen csak akkor, ha erre van igénye.

Bár a coaching és a mentoring alapvetően eltérő élethelyzetekben hatékony, előfordulhat, hogy az ügyfél érdekében érdemes egyikből a másikba átváltani. Ilyen lehet például egy karrierváltás, egy friss vezetőként megélt kihívás vagy a munkahelyi konfliktusok hatékonyabb kezelése.

Mikor lehet hasznos a mentoring?

🔹 Ha egy adott területen még nincs elég tapasztalatod, és egy olyan szakember támogatására van szükséged, aki már végigment ezen az úton.
🔹 Ha nemcsak kérdéseket szeretnél, hanem konkrét példákat, eszközöket és bevált módszereket is.
🔹 Ha egy adott helyzetben gyorsabb, célzottabb megoldásra van szükséged.

Miben tudlak mentorként támogatni?

Munkahelyi konfliktuskezelés – Hogyan kezeld hatékonyan a nézeteltéréseket?
Visszajelzés adása és fogadása – Hogyan kommunikálj építően és magabiztosan?
Friss vezetők kihívásai – Mit tehetsz, ha új vezetőként szeretnél sikeresen helytállni?
Nőként helytállni és érvényesülni az IT/telekommunikációs szektorban – Milyen stratégiákkal építheted magabiztosan a karriered?
Work-life balance vagy integration – Hogyan őrizheted meg a határaidat és előzheted meg a kiégést?
Csapat kialakítása, átvétele team leadként – Mire figyelj vezetőként?
Cégen belüli önkéntes munka és a vállalásokkal kapcsolatos határszabás – Hogyan mondj nemet, ha szükséges?
(Ön)érdekképviselet kialakítása és hatékonyabbá tétele – Hogyan állj ki magadért?
Visszatérés a munka világába gyermekvállalás után – Hogyan építsd újra a szakmai jelenlétedet?

Ha bármelyik téma ismerős számodra, és úgy érzed, hogy egy tapasztalati alapú támogatás segítene, keress bizalommal! Néha az előrelépéshez nemcsak gondolkodásmód-váltás, hanem konkrét eszközök és stratégiák is kellenek.

➡️ Írj üzenetet vagy foglalj időpontot itt: Kapcsolat | Coaching Rád Hangolva

#coaching #mentoring #karrier #vezetés #önfejlesztés #karriertanácsadás #sikeresnők #konfliktuskezelés #worklifebalance #coachingradhangolva